2012-10-21

Függöny....

2012. okt. 21.


Majdnem aug. 20-at írtam...nem tudom miért. Csak nem tudom megállni, hogy ne írjak.
  • Egyik rokonom (sajnos már nem sok van belőlük) kórházba került (Halason él a feleségével, de Kmétre átvitték), sokat fogyott, nem tudják hogy mi a baja, vizsgálják hogy megtalálják.
  • Andrissal pénteken találkoztam, kávéztunk egyet, elkezdett rendszeresen sportolni, le is fogyott, jól érzi magát végre! ennek örülök!
  • Pénteken voltam utoljára a "körmösömnél". Mivel költözöm, őt is elhagyom. Meg egyébként is, erről lemondok - majd nézegetem a saját karmaimat. Ezzel is spórolok legalább. Szegénykém nagyon maga alatt volt, aznap tudta meg, hogy az anyajegye amit levettek az rossz indulatú - melanoma (most tovább küldték az onkológiára), gondolom elsőkörbe vérvétel, plusz tüdő rtg, hogy van-e áttét. 30 körül a nő, és annyi hogy fiatal korában éjjel-nappal szolizott. És az anyajegye meg csak éppenhogy egy picit nagyobb lett és ennyi, ezért ment el megnézetni. 
  • Szombaton függönyöket néztem (kibaszott drágák), kis naív azt hittem néhány pár tízes elég lesz rá (ébresztő!!!), de nem. Az új lakás nagyon tágas és nagyon sok az ablak (egy nagy erkély hozzá), és néztem sötétítőt és alá egy világosat (teszek be képet, kettő sötétítőre gondoltam, de most ahogy látom a jobb oldali már sokkal-sokkal jobban tetszik, az alatta lévő meg fehér és kis hímzések vannak benne).
  • a sportoló éjjel nappal zaklat...főleg magánhívásokkal. (vagyis gondolom, hogy nem munka miatt keresnek péntek este 10-kor). nem tudja felfogni, hogy nem az esetem.....nehéz esete. napi 5-6 hívás van tőle. mindig némán vagyok beállítva, úgyhogy engem nem zavar, éjszaka is hívhat - úgyse hallom. 
  • Ancsa elkezdett tegnap összepakolni. én jövőhéten kezdem el.  Jövőhéten szétszedjük a mostani bútorokat és átvisszük az újba (én valószínűleg 1 hétig konyha nélkül fogok élni ott)
  • most festik ki az új lakást - keddre kész lesz 
  • én nem tudom ki azaz örült, aki napi 10x Oroszországból láthatatlan IP címről nézi meg a honlapomat (és a bejegyzésekre is olvassa, mert látom ha vmit elolvasnak).....de kb viszlát annyit tudok oroszul.....

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Share

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More